Ezt mi sem ússzuk meg! A szomszédban csaphat össze Oroszország és a NATO

Hirdetés

A NATO külön hangsúlyt helyez a balkáni stabilitásra. “Operatív beavatkozásokat” tervez, mégpedig két okból kifolyólag – áll abban a dokumentumban, amelynek szövegét a Szputnyik orosz hírportál szivárogtatta ki.

A NATO vezetőinek ebben a hónapban megtartott ülésén, amelyen jelen volt több ország külügyminisztere, két fenyegetésre mutattak rá. Az egyik valós: a Szíriából és Irakból főleg Bosznia-Hercegovinába visszatérő harcosok reális veszélyt jelenthetnek, magukkal hozhatják a felfokozott iszlám radikalizmust és extremizmust, és akár etnikai összecsapásokat is előidézhetnek. Mintegy 260 dzsihadistáról van szó, akik az Iszlám Állam oldalán gyilkoltak.

A NATO vezetősége szükség esetén külön erőket mozgósítana, amelyek a Nyugat-Balkánra érkező szélsőséges iszlamisták semlegesítésére összpontosítanának.

A másik cél a “Szerbiára gyakorolt orosz hatás” elhárítása. Egyelőre nem lehet tudni, ezt hogyan képzelték el.

A NATO dokumentumából azonban kiderül, hogy “az oroszok Szerbiában kifejtett magatartása destabilizáló, tehát az egyensúly (?) felborítására irányul”. Továbbá egyértelműen kiviláglik, hogy a szerbek enyhén szólva nem tekintenek szimpátiával a NATO-ra, amely emiatt fokozott figyelmet fordít a politikai együttműködés elmélyítésére (Vučićot ismerve ez nem lesz túl nehéz.).

Forrás: delhir.info

Hirdetés
loading...

Kövess minket a Facebookon!

DART Creations