Ezért veszik el a rendőrök a migránsoktól a takarókat:

Hirdetés

Azért veszik el a migránsok takaróit a párizsi rendőrök, hogy azok kénytelenek legyenek befogadóközpontba menni az utcákról.

Párizs utcáin újra kitört a háború: a rendőrök a sátortáborokat akarják felszámolni, a migránsok viszont mindennek ellenállnak.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet vádjai szerint a rendőrök már nem válogatnak, ha a rendfenntartásról van szó, és embertelen módszereket vetnek be a migránsokkal szemben. Bevált gyakorlat, hogy ellopják a migránsok takaróját – így a téli fagyban a migránsok kénytelenek bejelentkezni a befogadó központokba. Ezeket az intézeteket kizárólag az ő számukra alakították ki, de sokan mégis az utcát választják, abban a reményben, hogy így gyorsabban elérhetik céljaikat, valamint a papírjaik hiányában nem telepítik ki őket.

A rendőrségi akciónak köszönhetően a szervezet szerint eddig legalább nyolc embert kellett kihűlés miatt kórházba szállítani. De mint mondják, előfordult olyan is, hogy a rendőrök az éjszaka közepén ébresztették fel a migránsokat azért, hogy elköltözzenek az utcáról, és ekkor könnygázt is bevettettek, máskor pedig nem hagyták, hogy sorban állás közben leüljenek.

Bruno Le Roux belügyminiszter máshogy látja a dolgot: szerinte az országban „nemzeti sporttá” vált a rendőrség munkájának kritizálása. Szerinte a hatóság csak azt szeretné elérni, hogy a migránsok az utca helyett a védett, fűtött központokat válasszák – valamint szeretnék fenntartani a rendet, ezért számolják fel az illegális táborokat.

A Frontex jelentése szerint a múlt évben 500 ezernél is több migráns érkezett illegálisan Franciaországba.

Forrás: faktor.hu

Hirdetés
loading...

Kövess minket a Facebookon!

DART Creations