Kegyetlen terv látott napvilágot. Így irtaná ki Európa lakosságát az ISIS:

Hirdetés

A brit nemzetbiztonsági miniszter, Ben Wallace beszélt a borzalmas jövőről: információik szerint az Iszlám Állam terroristái vegyi támadást szeretnének végrehajtani az Egyesült Királyságban.

Az már korábban is kiderült, hogy a terrorszervezetnek van vegyi fegyvere, és használni is meri: Szíriában és Irakban is bevetették a tömeggyilkos eszközt a lakossággal szemben. Most már csak az jelent nehézséget, hogy az arzenált átcsempésszék Európába – ha ez megtörtént, valósággá válik a legrosszabb rémálom, az Egyesült Királyság után pedig újabb országok is a célkeresztbe kerülhetnek.

„Az Iszlám Állam legfőbb célja, hogy egy támadással minél több embert öljenek meg. Annyi embernek akarnak ártani, amennyinek csak lehet. Nincsenek morális gátjaik, ha vegyi fegyvert szereznek, bevetik az országunkban.”
Februárban a hatóságok már felszámoltak Marokkóban egy olyan terrorista sejtet, amelynek vegyi fegyver alkotására alkalmas készleteik voltak.

Wallace szerint még sötétebbé teszi a képet, hogy valószínűleg a kormány és más fontos szervek közelében is vannak kémek, akik azért dolgoznak, hogy meggyengítsék az egységet. Ez pedig fokozza a fenyegetettséget. Közben a rendőrség és a biztonsági szervek azt gyakorolják, hogyan lehet kiszűrni a tömegből a magányos merénylőket.

A veszély pedig egyre nő, hiszen az Iszlám Állam soraiban közel 800 brit is harcol, akik bármikor visszatérhetnek Európába – fegyverrel a kezükben.

Forrás: faktor.hu

Hirdetés
loading...

Kövess minket a Facebookon!

DART Creations