Megerőszakoltak és megöltek egy kétgyermekes magyar anyukát Angliában

Hirdetés

Párja végzett a 33 éves Melindával, aki az angliai Carlisle-ben élt. Az elkövetőt letartóztatták és bíróság elé álították.

A fiatal nőt múlt hét csütörtökön találták meg az Orton Road-i otthonában súlyos sebesülésekkel. Kőrösi Melinda még a helyszínen életét vesztette – adta hírül a BBC.

Később kiderült, a rendőrség gyanúja szerint Melinda párja,a 29 éves Verebes Miklós meggyilkolta és háromszor meg is erőszakolta az élettársát.

Justin Bibby felügyelő azt nyilatkozta, rendkívül ritka az ilyen incidens a környéken, de ennek ellenére további rendőrtiszteket vezényeltek ki a térségbe, hogy jelenlétükkel megnyugtassák a helyi lakosokat.

“Ha bárkinek bármi információja van az üggyel kapcsolatban, bármilyen hasztalannak is tűnik számára, kérem tájékoztasson bennünket”- fogalmazott a felügyelő.

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy az elkövetőt mintegy 12 órán keresztül hallgatták ki a nő halálával kapcsolatban. A keddi bírósági tárgyalás várhatóan november 25-én folytatódhat, ahol kiderülhet, hogy Verebes bűnösnek vallja-e magát az érintett vádpontokban – írja az Itv.

Az atv.hu információi szerint a párnak két gyermeke is van.

Forrás: atv.hu

Hirdetés
loading...

Kövess minket a Facebookon!

DART Creations