Migránsok támadtak meg és raboltak ki egy magyar lányt

Hirdetés

Hétfőn történt az incidens, amikor is az áldozat a barátját várta a helyi Egészségház előtt. Éppen a telefonját nyomkodta, amikor két migráns rátámadt és kitépték a kezéből a telefont. Csak a szerencsén múlt, hogy végül nem történt tragédia, mert később kiderült az elkövetők egyikénél kés is volt.

Mészáros Anett éppen barátját várta az egyik szabadkai egészségház előtt hétfőn, miközben mobilozott – számolt be írta a Pannon RTV televízió tudósítására hivatkozva az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása. Ekkor két migráns támadt rá, akik kitépték kezéből a telefont és elfutottak a közelben található vasútállomás felé. A megriadt lányt a környéken dolgozó taxisok is hallották, akik a lánnyal közösen a migránsok után eredtek. Rövidebb üldözés után végül sikerült utolérniük. Ekkor derült, hogy egyiküknél kés van. Őt hagyták elfutni, de a rendőrök nem sokkal később elkapták. A hatóság előállította az elkövetőket. A megtámadott lány pedig egy hivatalos rendőrségi igazolással együtt visszakapta az ellopott mobiltelefont.

Szabadkán egyébként nem ez volt az első migránsok által elkövetett támadás. Tavaly egy lányt próbáltak megerőszakolni, egy fiatalkorú fiúnak pedig vágási sérülést okoztak. A helyiek azt mondják, hogy a városban nem elég jó a közbiztonság.

Forrás: pestisracok.hu

Hirdetés
loading...

Kövess minket a Facebookon!

DART Creations