Budapest, 2025. szeptember 30.
Alig egy nap telt el azután, hogy a Tisza Párt szombaton bejelentette Csézy énekesnő-ruhatervező indítását a mezőkövesdi központú választókerületben, a körzetet 1998 óta képviselő fideszes Tállai András máris keményen üzent neki, és lényegében árulónak nevezte. Ezzel alig két hónappal az április 12-i országgyűlési választás előtt éles kampány vette kezdetét a hagyományosan Fidesz-bázisnak számító körzetben, ahol 2022-ben Tállai a szavazatok több mint 60 százalékát szerezte meg.
„Államtitkár úr mit szólunk a tiszás jelölthöz?” – ezzel a kérdéssel indult az a videó, amit Tállai András a Facebook-oldalán tett közzé – írta a Telex. Az agrárállamtitkár válaszában felidézte, hogy korábban jó viszonyt ápolt a mezőkövesdi származású Csézyvel.
„A karrierje kezdetén nagyon támogattuk őt, hogy kijusson az Eurovíziós Dalfesztiválra”, fejtette ki Csézyvel való ismeretségét Tállai, aki elmondta, hogy ehhez „több száz támogató SMS-t is elküldtünk”. Tállai a tiszás jelölttel való korábbi kapcsolatát ezután azzal illusztrálta, hogy elmondta: „kötődött hozzánk, a Polgári Bálon is díszvendég volt, szeretett a polgári bálra jönni”.
Tállai szerint talán még egy futballmérkőzésen is végzett el kezdőrúgást Mezőkövesden. Az államtitkár a régi jó kapcsolat ellenére azt mondta,
Csézy nem lehet jobboldali, mert felvállalta a Tiszát. Tállai a telefonját bújva azt mondta, hogy ő nem üzen Csézynek semmit,de úgy gondolja, hogy a dél-borsodiak nem szeretik az árulókat. „A dél-borsodi emberek nem felejtenek”
– tette hozzá Tállai, aki a videó leírásában is megerősítette ezt azzal a szöveggel, hogy „a matyó emberek nem felejtenek”.
Csézy, polgári nevén Csézi Erzsébet, nemcsak énekesnő, hanem ruhatervező is, az 1700-as évek óta Mezőkövesden élő, matyó Kisjankó népművész család leszármazottja. Tervezőként a matyó hagyományokat kortárs formában adja tovább, ő tervezte azt az estélyi ruhát is, amelyben Karikó Katalin átvette a Nobel-díjat. A Tisza Párt rendezvényein már tavaly is feltűnt: június 8-án a Hősök terén, majd a párt október 23-ai megemlékezésén is fellépett. Magyar Péter bejegyzése szerint Csézy „meggyőződése, hogy
Mezőkövesd és környéke sokkal többre képes annál, mint amit ma látunk. Szeretne a helyiekért dolgozni. Fontos számára a párbeszéd, az együttműködés és az, hogy a döntések valóban az emberekről szóljanak. … Azért fog dolgozni, hogy Mezőkövesd és környékbeli mind az 53 település olyan hely legyen, ahol jó élni, ahol a hagyomány és a jövő egymást erősíti. Ehhez kéri a helyiek bizalmát és támogatását.”
Tállai András 1998 óta országgyűlési képviselő, korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke volt, jelenleg az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
