\„A mi feladatunk, hogy a magyar gazdaság általános érdekvédelmét lássuk el, ezért tárgyalunk folyamatosan a kormánnyal a vállalatok érdekében” – mondta a kamaraelnök. Orbán Viktor előrevetítette, hogy lesz még hasonló megállapodás a kormány és az MKIK között.
„A kamara vegyen részt a gazdaságpolitika irányításában, sőt a gazdasági irányításában is egyre több szerepet kell vállalnia a megállapodás szerint. Mindezt önálló döntési jogkörökkel” – tette hozzá a kormányfő. A bankadóból finanszírozzák a megállapodást. A megemelt bankadó a vállalkozói adócsökkentés forrás – egyértelműsítette Orbán Viktor.
„Van egy vita a termelő iparágak és a pénzügyi szektor adóztatása között, ám azt nézzük, miként lehet termelést ösztönző lépéseket tenni, miközben a pénzügyi szektor stabilitására is ügyelünk” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint észszerű egyensúlyra törekszenek a két terület között. Csökkentik az adóterheket és egyszerűsítik a bürokráciát.